Csomagkövetés

Egyre biztosabb: véget ér a Samsung Galaxy Note sorozat

Bár a Galaxy Note telefonoknak még mindig van egy stabil rajongóbázisa, úgy tűnik, hogy a Samsung nem ad ki több ilyen készüléket, helyette más modelleket ruház fel S Pennel.

 

Egy friss dél-koreai jelentés megerősítette, amit már eddig is sejtettünk, mégpedig azt, hogy a Galaxy S21 Ultra és a Galaxy Z Fold 3 is S Pen támogatással érkezik jövőre. Az új S szériás zászlóshajó már januárban bemutatkozhat, a hajlítható kijelzős csúcsmodell pedig júniusban várható.

A forrás szerint mindez egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesz több Galaxy Note telefon, teljesen véget ér az ikonikus széria, ami megteremtette a “phablet” kategóriát. Ez egyébként nem lenne annyira meglepő, hiszen az elmúlt években már nem voltak annyira népszerűek a Samsung tollas csúcsmobiljai, és az idei Note 20 modellek iránt sem mutatkozott túlzottan nagy érdeklődés.

A Galaxy S21 Ultra esetében úgy néz ki, hogy az S Pennek nem lesz helye a házban, sőt, valószínűleg nem is jár majd a készülék mellé, külön lehet majd megvásárolni a kiegészítőt. A Galaxy Z Fold 3 esetében még nem tudni, hogy pontosan mi lesz a helyzet, de állítólag a Samsungnak komoly fejtörést okoz az S Pen támogatás megoldása, hiszen a korábbi generációk flexibilis kijelzője eléggé könnyen karcolódik, és nem lenne szerencsés, ha egy kis firkálás maradandó nyomot hagyna. A hírek szerint éppen ezért a gyártó egy új, második generációs UTG (ultravékony üveg) borítással készül, ami már ki fogja bírni az S Pennel való használatot.

forrás: Napidroid.