Hamarosan véget érhet a Galaxy S széria!

A Samsung megerősítette, hogy lecserélhetik a Galaxy S10-et

 

Már korábban is voltak arról pletykák, hogy nem lesz Galaxy S10, mert a jövő évtől más nevet kapnak a Samsung csúcsmobiljai, most pedig maga a vállalat mobilos részlegének feje nyilatkozott ezzel kapcsolatban.

 

DJ Koh megerősítette az MWC 2018 kiállításon, hogy valóban lehetséges egy névváltás, és ezzel akár be is fejeződhet a Galaxy S széria. Persze a sajtó továbbra is Galaxy S10-ként hivatkozik az S9 utódjára, mivel egyelőre nem ismert az új név, de nem árt tudni, hogy valószínűleg nagy változás lesz ezen a téren.

A mobilos divízió vezetője persze konkrétumot nem árult el, csak annyit, hogy a Galaxy jelzés megmarad, tehát arra következtethetünk, hogy a betű és/vagy számjelzés változik. Korábbi hírek szerint a Galaxy X széria veszi majd át a S sorozat helyét, de biztosat egyelőre nem tudunk. A váltás azonban mindenképpen logikusan hangzik, hiszen később furán mutatna egy Galaxy S11 vagy S15. Ráadásul a Samsung is ráállt arra, hogy két évente csinálnak komolyabb dizájnváltást, ami a következő modellnél lesz esedékes, tehát ez jó alkalom lehet az új név bevezetésére.

 

Szerinted milyen nevet kellene adni a következő csúcsmodellnek Galaxy S10 helyett?

 

forrás:napidroid